A mai nap (többnyire az utóbbi napok hozadékaként) a borzalmas csalódások tömkelegének feldolgozásával telt! Rühelltem az egész világot, talán ezért is tudtam ma többet dolgozni, mint az elmúlt két hétben kétnaponta összesen. Tele van a tököm a töredékinformációk késői közlésével. "Bűnösök közt cinkos, aki hallgat!" Értem ezalatt, hogy ha valaki tud egy fontos (tényleg rohadt fontos) infót, akkor miért csak azután közli, miután már csak halottnak a csók! Tényleg, egyáltalán miért mondja el utólag?! Tele voltam dühös, tehetetlen fájdalommal ma. Borzalmas tapasztalat rájönni, hogy egyedül vagy. Rohadt egyedül! Az emberek sekélyek (nem vagyok hülye, sekélyek, nem sekélyesek, bár így kéne használni, de ez túl enyhe). Sekélyek, csököttek, sztereotípiákból tanult viselkedésformákból táplálkozva majmolják a mindennapokat és azt hiszik élnek. Csak szófordulatokat böfögnek fel ha kérdéseket teszel fel nekik. Bosszantó, hogy az értelmes(nek hitt) emberek is milyen sablonos beszélgetőpartnerré tudnak redukálódni, ha komoly dolgokról vársz tőlük véleményt. Mindenki csak a testiség körül forog, nem tudják megemészteni, ha társ után vágyódsz, nem egy niemand ágytakarót keresel. Ez megfoghatatlan misztikumként lebeg a fejük körül, képtelen bejutni a fülükön át. Csalódás numero duo: Amikor leesik a tantusz, amikor eddig megmagyarázhatatlannak hitt eseményekre egyszer csak ott terem a megoldás, ami pofon egyszerű. Occam borotvája. Erősnek (felénk keknek), megingathatatlannak mutatott személyiségek morzsálódnak törmelékké olyan képzelt terhek alatt, amelyek elvileg nem jelentenek veszélyt az gólem-egóra. Szánalmában az ember már csak nevetni tud ezen (ami olyan keserű, mint az ecetes-ződcitrom). Utólag az élet apró mozzanatai új helyre ugranak az emlékek között, hála a késői információknak. Rájössz, hogy egy pancser vagy/voltál, mennyire vakon hittél másoknak. A magány. Ez a tetű magány aztán a kikezdett lélekbe mar és nem ereszti, furmányos kis himpellér-parazita ő. A fájdalom meg egyre mélyebbre kúszik, egyre mélyebben fáj, ami már nem olyan éles, mint az elején, de tompasága is megrendítő tud lenni egy ilyen napon. Áh, hagyjuk (még jó, hogy nem a szakításról szól a blog)! A digitalizáló tábla meg baromi jó, de az oprendszerem is tropán van, így még nem sikerült használható eredményt elérnem, de majd talán legközelebb! Jól kipuffogtam magam, megyek futni egyet ebben a csípős időben, hátha helyre tesz! Léptem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.